Egy Simsonos története...

2014\11\17

Váltó szerelés

Úgy döntöttem, végre rendebe szedem a motor váltóját. Az a probléma, hogy egyesből kettőbe váltva fennmarad a váltókar és a harmadikat már csak úgy tudom váltani, ha visszataposom egy kicsit a váltókart lefelé. Negyediknél ugyanez, de itt fenn is kell tartani a váltókart, meg a gázzal is kell játszani, hogy bevegye a sebességet. Visszafelé váltásnál nincs probléma, illetve az üres is a helyén van, jól kapcsolható.

DSCF2476

A probléma oka: a kakas felfelé váltás után pont a kapcsolódom stiftjeinek a tetején állt meg, illetve a kapcsolódom hornya, amelyik a váltóvillát tologatja a két végén kopott volt.

A probléma megoldása: kapcsolódob hornyának felhegesztése, egyenesre köszörülése, illetve egy vékony hézagoló alátét behelyezése a kapcsolódob mögé(!) (ez gyárilag nincsen), ez azért kellett, mert így amellett, hogy egy picit előbbre került a kapcsolódob, fordult is egy kicsit, ami már elég volt ahhoz, hogy a kakas ne a stifteken álljon meg, hanem visszaugorjon a helyére.

A negyediket, még nem veszi elég határozottan, kicsit fenn kell tartani a váltókart, és úgy ugrik be sebességbe, de a gázzal már nem kell játszani. Még megpróbálok állítani a váltón, ehhez van egy célszerszámom, egy cső, ami rácsószik a 8-as csavarszárra, és a bütykök illeszkednek a rajta lévő speciális anya hornyaiba.Kicsavartam 1/4-et, majd próba. Ez a négyes irányába tolta a vonóék tengelyt. Próba, mentem egy kört. Jobb lett, de még mindig nem tökéletes. Még állítok, még 1/4-et ki. Próba. Rosszabb lett. Vissza 1/4. Maradjon így, nekem megfelel, már kopott a kapcsolódob, de 5 ezret nem adok érte, jó ez így. Végül az erdei beállításhoz képest 1/4-et csavartam kifelé.

Íme az állítás folyamata képekben:

DSCF2485

DSCF2488

DSCF2486

 

2014\11\17

Szezon vége

November 2., délelőtt 11 óra, 9 fok. Úgy döntök, elmotorozok a Lázbérci-víztározóhoz. Melegítő nadrág, bélelt dzsekis nadrág, két zokni, egy vékony és két vastag pulóver, vastag téli kabát. A legfelső pulóver galléros, így az állam elé tudom húzni. Zárt plexis bukó, kesztyű, vastag sportcipő. Elindulok Izra felé, de már most fázik az arcom, besüvít a szél a sisak alá. Kellett volna még egy sál az orrom elé. Na de mindegy, fojtatom az utam. Több autó is áll az út mellett, ahogy haladok felfelé a völgyben. Megállok a tetőn egy kicsit felmelegedni. Szépen haladok 40-es tempóval harmadikban az emelkedő útszakaszon. Kiérek a tetőre és megállok egy kicsit felmelegedni.

DSCF2462

Szépen letakarítottam a motort, tetszik. Rövid pihenő után tovább indulok le a völgybe.Első rúgásra életre kel a gépezet. A rövid lejtő és néhány kanyar után ez fogad.

 DSCF2463

Hosszas gondolkodás, és nézelődés után úgy döntök visszafordulok. Nem sarazom össze a szépen letakarított gépet. Leérve a főúthoz elfordulok balra, Borsodnádasd felé, nem megyek még haza. Meghúzattam a gépet egy kicsit a Hadi-úton.

DSCF2467

Az egyik kanyarban lövök egy jól sikerült képet.

DSCF2471

És még egyet...

DSCF2475

Jó volt itt kicsit meghúzatni a gépet 55-60-as tempóval. Kár lett volna ezt kihagyni, bár nem erre indultam, de az időjárás erre vezérelt. Na most már indulok haza, hideg van. Vár az ebéd...

2014\11\02

A blogról

Jelen blog egy '87-es Simson S51E mindennapjairól szól. A motor éveken keresztül öcsém tanulómotorja volt, és terepen teljesített szolgálatot. Aztán eladtam a saját motorom (Honda NS-1 50) alkatrészhiány miatt, így maradt a jó öreg Simson. Idén májusától hajtom hivatalosan. Őszre már összeállt annyira a gép, hogy a jövő tavasszal, ha melegebbre fordul az idő, ezzel járok dolgozni (napi 25 km). Persze addig még beszerzek egy sisaktartó dobozt is.

DSCF2468

 

 

süti beállítások módosítása